A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) februári olajpiaci riportja szerint szerint Kína üzemanyag-kereslete a tetőzés közelében van, ami precedens nélküli egy hasonló fejlettségi szakaszban lévő gazdaság esetében. Az elektromos járművek terjedése, a földgázalapú közlekedés és a gazdasági szerkezetváltás egyaránt hozzájárulhat ahhoz, hogy az ország olajfogyasztása 2030-ra elérje a maximális szintjét.
A Volkswagen márciusi beruházás-tervezési fordulóján várhatóan döntés születik a cég belsőégésű motoros modelljei elérhetőségének meghosszabbításáról. A Handelsblatt bennfentesekre hivatkozva azt írja, hogy ez érintheti a VW alapmárka legkeresettebb modelljeit, például a Golfot, a T-Rocot és a Tiguant, amelyek ez által a 2030-as években újabb ráncfelvarrást kaphatnak, amit eredetileg nem terveztek. Az Audi közben állítólag hosszabb modellciklust fontolgat az A3 esetében.
A Honda és a Nissan bejelentette, hogy lezárultak az egyesülésükről szóló tárgyalások. Bár a fúzió nem valósul meg, a két vállalat folytatja stratégiai együttműködését a Mitsubishivel közösen, különös tekintettel az elektromos járművek és az önvezetés területére. A sikertelen egyesülés jelentős hatással lehet mindkét cég jövőjére, különösen a Nissan számára jelent kihívást pénzügyi helyzete stabilizálásában, de közben feltűnt egy újabb megmentő, a KKR nevű magántőke-befektető cég személyében - számolt be a Bloomberg.
Jim Farley, a Ford Motor vezérigazgatója szerdán amerikai törvényhozókkal folytatott megbeszéléseket, miután a héten aggodalmát fejezte ki, hogy a Mexikóra és Kanadára kivetett 25 százalékos vámok "lyukat ütnének" az amerikai autóiparon és a rivális külföldi autógyártóknak kedvezhetnek.
A Nissan eladásai nagyot estek az elmúlt években, két legfontosabb piacán, Kínában és Észak-Amerikában kiszorítja őket a konkurencia, ezért is keresik annak a lehetőségét, hogy egy nagyobb szövetség részeként működjenek tovább. A történetben egy tajvani cég is megjelent, a Hon Hai nyitott arra, hogy megvásárolja a Renault részesedését a Nissanban, írja a Bloomberg.
A világ legnagyobb akkumulátorgyártója, a kínai CATL várhatóan legalább 5 milliárd dollárt fog bevonni a hongkongi tőzsdére lépéssel. A vállalat kedden nyújtotta be a tőzsdei bevezetés iránti kérelmét, és a befolyó összeg egy részét magyarországi gyárának építésére kívánja fordítani. A lépés a hongkongi tőzsde elmúlt négy évének legnagyobb kibocsátása lehet.
A kínai autópiac jelentős visszaesést mutatott januárban, miközben az elektromos járművek eladásai továbbra is növekedtek. Az autógyártók fokozódó versenyre számítanak a világ legnagyobb autópiacán, ami további kihívások elé állíthatja az iparágat.
Elon Musk nettó vagyona két hónapja először csökkent 400 milliárd dollár alá, köszönhetően annak, hogy a Tesla részvényárfolyama jelentőset esett – írja a Bloomberg.
A kínai BYD hétfőn bejelentette, hogy fejlett vezetéstámogató funkciókat vezet be legtöbb modelljébe, beleértve az alacsonyabb árkategóriájú járműveket is. Ez a lépés várhatóan új árháborút indíthat el az elektromos autók piacán.
A hazánkban is aktív kínai BYD képviselői a jövő héten találkoznak olasz autóalkatrész-gyártókkal, hogy megvitassák a két készülő európai piacot kiszolgáló üzemük potenciális beszállítási lehetőségeit – közölte hétfőn az elektromosautó-gyártó európai tanácsadója. A vállalat egy gyárat épít Magyarországon, amely várhatóan októberben kezdi meg működését, valamint egy másikat Törökországban, ahol a termelés 2026 márciusában indulhat el.
"Egy új világrendet takar" az, amit Magyarországon is látunk, miszerint a globális ellátási láncok újragondolása miatt "beindult egy nagyon energiaintenzív iparosodás, legfőképp az akkumulátorgyáraknak köszönhetően" – vázolta a globális megatrendeket körbejáró exkluzív Portfolio-interjúban Hajós Balázs. A Schneider Electric értékesítési igazgatója úgy látja, hogy a nagy külföldi működőtőke befektetésekkel járó folyamat "mindenképpen lehetőséget jelent Magyarországnak", de az egyedi, hogy ezen beruházások túlnyomó része Kínából érkezik, és "ezek a kínai gyárak a várakozásokkal ellentétben egyelőre szinte mindent Kínából hoznak", így "egyelőre nem látszik", hogy ezekbe hogyan tud bekapcsolódni akár egy globális gyártócég, akár egy magyar kkv. Ezzel együtt Hajós Balázs azt látja, hogy az elektrifikáció és a digitalizáció, amelyek elvezetnek a fenntarthatósághoz, rengeteg üzleti lehetőséget is kínálnak a Schneider Electric számára olyan megatrendekben, mint például a városi elektromos autótöltési hálózat fejlesztése, a városiasodással járó elektrifikációs és hálózatfejlesztési igény, továbbá a zöldenergia termelésének és tárolásának okos menedzsmentje. Arra a Magyarországon várható trendre is felhívta a figyelmet, hogy a mesterséges intelligencia aktív felhasználásával párhuzamosan az adatközpontok közel fele a végpontokon fog elhelyezkedni, így ez az energiafelhasználási folyamatokban jelentős változásokat fog okozni.
A kínai elektromos autógyártók jelentős kedvezményekkel és ösztönzőkkel próbálják fellendíteni az értékesítéseket a holdújév után. A lépés hátterében a fogyasztás lanyhulása és a kiszállítások csökkenése áll. Az iparági szereplők és elemzők szerint ez a verseny kiéleződését jelzi a világ legnagyobb autópiacán, ahol a helyi márkák egyre erősebb pozíciót szereznek - jelentette a Cnbc.
A Deutsche Bank elemzői szerint a kínai részvényindexek középtávon új csúcsokat érhetnek el, ahogy a befektetők felismerik a kínai vállalatok versenyképességét. Az elemzés kiemeli a mesterséges intelligencia és az elektromos járművek területén tapasztalható innovációkat, mint a külföldi tőke visszaáramlásának lehetséges katalizátorait - jelentette a Bloomberg.
A Tesla újabb áremelést hajtott végre az Egyesült Államokban, ezúttal a Model X-et érintve. A vállalat hivatalos honlapján közzétett információk szerint 5000 dollárral nőtt a népszerű elektromos SUV ára.
Felpattantak a Nissan részvényei, miután a hírek szerint a Hon Hai Precision Industry, ismertebb nevén Foxconn, az Apple egyik legfontosabb beszállítója ismét közeledik a japán autógyártó felé. A fejlemény különösen érdekes, tekintve, hogy a Nissan és a Honda közötti tárgyalások ingatag lábakon állnak - közölte a Bloomberg.
Bár az európai gyártók egyre nagyobb kihívásokkal és egyre erősebb versenytársakkal találják szemben magukat, a világ legnagyobb kapacitású motorgyártója, az Audi Hungária jó évet tudhat maga mögött. Tavaly Győrben legördült a 2 222 222. jármű és a 45 milliomodik motor is a szalagról, utóbbi az elektromobilitás és a gyár termelési portfólióbővítésének szellemében egy 220 kW-os hajtásrendszer volt, amit egy Audi Q6 e-tronba szereltek be. Az újgenerációs MEBeco elektromotor-család is Győrben fog készülni, a berendezések telepítése és a dolgozók oktatása is folyamatos. A Portfolio – MAGE Járműipar konferencián március 26-án és 27-én a résztvevők találkozhatnak a vállalat vezetőivel, és az Audi Hungária gyárában tehetnek látogatást, ahol termelés közben is megismerhetik az üzemet.
A BYD részvényei jelentős emelkedtek a héten, sőt, ez 2020 vége óta a legjobb heti teljesítményüknek számít. A befektetők lelkesedése szemmel láthatóan fokozódik a kínai elektromosjármű-gyártó közelgő, intelligens vezetési technológiával kapcsolatos bejelentések előtt. A vállalat egy hétfői eseményen várhatóan bemutatja autopilot rendszerének fejlődését és új intelligens funkciókat vezet be alacsonyabb árfekvésű modelljeibe - közölte a Bloomberg.
A Xiaomi részvényei új csúcsra emelkedtek a hongkongi tőzsdén, miután a vállalat új termékeinek bevezetése, valamint a kínai fogyasztói támogatási program pozitívan befolyásolhatják a cég eladásait. Az elemzők optimisták a cég növekedési kilátásait illetően, különösen az okostelefonok, vizuális eszközök és elektromos autók piacán - írta meg a Bloomberg.
Az elmúlt két évtizedben robbanásszerűen megnőtt a közlekedési innovációk szabadalmainak száma, különösen a fenntartható hajtásláncok terén. A fejlődés élén néhány vezető ország áll, miközben a szabályozási környezet kialakítása kulcsfontosságú lesz a további technológiai áttörések megvalósításához.